Látnivalók

Magyarország, Budapest:

Története. A főváros kedvező földrajzi fekvése, adottságai (többek között a Budai- hegység adta építőanyagok, a pesti termékeny síkság, a bőven meglevő jó ivóvíz, az erdők vadban, a folyó halakban való gazdagsága, a vízi közlekedésre alkalmas Duna) miatt már korán megtelepedett itt az ember. Kialakult a folyami átkelőhely, majd a különböző termelésű tájak e találkozásánál a forgalom és kereskedelem is. Így lett az itteni település vásár- és hídvárossá, politikai központtá az idők folyamán, majd az utak, vasutak kiépítésével, a gyáripar kifejlődésével közlekedési és termelési központtá is.
A történelem előtti idők legkorábbi leletei a főváros szorosan vett területén, a Farkasréten talált őskőkori kovabánya szerszámai (a Remete-szurdok Felső-barlangjának feltárt őskőkori lelőhelye, bár csak néhány száz méterre van a főváros határától, már Nagykovácsi község területére esik).
A történelmi idők első itteni, már népi eredetük szerint ismert lakosai a kelta eraviscusok voltak, akiknek települései többek között a Gellérthegyen is előkerültek. A rómaiak az i. sz. I. század elején hódították meg e területet és kelta lakosait. A mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannónia tartományuk északkeleti részének székhelyét, Aquincum városát a mai Óbuda területén építették fel. Közelében és a mai Belvárosi-templom környékén - a római birodalom határán, "limesén" -, a pesti oldalon is kiépítették ellenerődjeiket: Trans Aquincumot, illetve Contra Aquincumot. A székely - amely nevét (ak ink =bő víz) is valószínűleg a keltáktól kapta – volt a mai Budapest első városelőde, amelynek a leletek szerint már igen fejlett élete volt. A kutatása lakóházakon, üzleteken kívül vízvezeték- és csatornahálózatot, burkolt utakat, közfürdőket, két körszínházat (amfiteátrumot), védőműveket hozott napvilágra. Ezek szépen megőrzött maradványai a főváros igen jelentős látnivalóit képezik.
A rómaiak után az egymást váltó hun, keleti gót, longobárd és avar hódítók majd -immár véglegesen - a honfoglaló magyarok fejedelmi törzse telepedett le itt, felhasználva a római épületek maradványait is (ezért kapta a rómaiak katonai amfiteátruma később a „Kurszán vára” nevet). Településük azonban csak akkor vált igazán jelentőssé, amikor az 1241-1242-ben pusztító tatárjárás után IV. Béla király Esztergomból a kedvezőbb fekvésű és jobban védhető Budára tette át - fokozatosan - székhelyét (a másik székváros, Székesfehérvár azonban továbbra is megmaradt az állami élet fontosabb eseményei - országgyűlések, királykoronázások és - temetések - színhelyének). A várhegyi új királyi székhely egyes XIII. századi falmaradványai, a Hadtörténeti Múzeum udvarán történt építkezéseknél bukkantak elő. A Várhegy és környéke ez időtől viseli az ősmagyar személynévből eredő Buda nevet, míg a tőle északra, a római város felett és körül kialakult régebbi település neve Óbuda lett. A Duna bal partján kifejlődött, a tatárjáráskor szintén elpusztult, de újjáépült település, Pest neve - amely valószínűleg szláv eredetű - először 1148-ban bukkan fel írásban, lakói főleg kereskedők, kézműiparosok voltak, sokan külföldről települtek ide. Munkájuk és az építkezések révén a három település virágzásnak indult, különösen Zsigmond király alatt, aki egyébként is a városok nagy pártfogója volt. Ö a Várhegyen fényes palotát is építtetett, amelynek fennmaradt „lovagtermét” ma is megcsodálhatjuk. Időközben azonban Visegrád is volt - rövidebb időre, királyi székhely. Mátyás király alatt további építkezésekkel gazdagodott Buda, nemcsak a király, hanem a főurak és a megerősödő, magyarosodó polgárság építőkedve révén is. A régebbi épületek gótikus, az újabbak egyes részletei már reneszánsz stílusban készültek (Itálián kívül - az idehívott ottani építőmesterek révén - e1őször hazánkban terjedt el ez a stílus). Pestet is körülvették városfallal, amelynek maradványai a Kiskörút egyes telkein ma is láthatók.
Mátyás halála és a Dózsa György vezette parasztlázadás elfojtásával meggyengült ország nagy részét az 1526. évi mohácsi csatavesztés utána török hatalom fokozatosan meghódította. Budát 1526-ban és 1529-ben csak ideiglenesen szállták meg a törökök, 1530-ban pedig az országra igényt tartó és egy részét birtokoló Habsburg Ferdinánd osztrák császár hadai is ostromolták, sikertelenül. A törökök véglegesen 1541-ben foglalták el, és 1686-ig tartja uralma alatt. A törökök a meglevő épületekben rendezkedtek be, új építkezéseik csak közfürdők (Rudas, Rác, Király, Császár fürdők ma is látható egyes részei), templomok (Fő utcai kapucinus templom) és védőművek (várfalak, bástyák) céljait szolgálták. Buda lett az új török tartomány székhelye, 1akosai közé idegenek telepedtek le. A Habsburgok több ízben, ostromolták sikertelenül Buda várát, az ostromok és a karbantartás elhanyagolása miatt is a három város fokozatosan pusztult. Különösen nagy károkat okozott a Budavár visszavételére, 1686. június 20-án kezdődött végső ostrom. A királyi palota alatt felhalmozott lőpor felrobbant és nemcsak a palotát, hanem a város egy részét is elpusztította. A szeptember 2-án, végső rohamban benyomuló magyar és külföldi csapatok szinte csak romokat vehettek birtokukba. A régi polgárság is erősen megfogyatkozott, ezért a Habsburgok a három városba és környékükre sok németet telepítettek.
A romok eltakarítása és az élet megindulása után az épületek helyreállítása már az akkor divatos barokk stílusban történt, a középkori gótikus, reneszánsz részletek felhasználásával. Ez a stílusvegyülés adja meg ma Buda épületeinek sajátos más országokban alig látható jellegét (a Várnegyed világszerte a leggazdagabb a kapubejárók középkori ülőfülkéiben, ezek az épületek díszítésére, egyben a várakozók pihenésére is szolgáltak). Polgári lakóházakban csak hazánkban fordulnak elő.
A három város történelmi részeinek mai arculatát döntően ez a barokk-rokokó-klasszicizáló késő barokk, majd utána a klasszicista és romantikus stílusú újjáépítés, átépítés határozza meg, amelyben csak viszonylag rövid időre okozott szünetet az 1703-1711 közötti, a Habsburg uralom ellen és az ország régi szabadságának visszaszerzése érdekében támadt, II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc. Ennek során döntő esemény a három város területén tulajdonképpen nem is történt.
Az újjáépítés idején újra fellendült a kereskedelem és ipar, ami lassan, a régi kézművesség egy részéből gyárszerű termeléssé alakult át. Megindult a kulturális élet is a nagyszombati egyetem Budára, majd Pestre költözésével, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudós Társaság - a későbbi Tudományos Akadémia - megalapításával, a magyar nyelvű színjátszás, újságírás és az irodalmi társaságok megindításával. A régi postakocsijáratok korszerű utódjaként Bécs felé megindult 1831-ben a Duna-gőzhajózás, Vác felé 1846-ban a vasúti közlekedés, megépült a Regensburg és a torkolat közti Duna-szakasz első állandó anyagú hídja a Lánchíd. Így lett Buda és Pest igazán az ország gazdasági és művelődési központja annak ellenére, hogy 1838 márciusában óriási árvízkatasztrófa is sújtotta.
A lendületes fejlődés egy időre megszakadt az1848-1849. évi szabadságharc miatt. Ennek döntő politikai eseményei Pesten zajlottak le 1848. március 15-én, majd itt alakult meg az első felelős magyar minisztérium, innen irányították a szabadságharcot. A hadi események közül nagy jelentőségű volt Budavár visszavétele.
A politikai és gazdasági megszilárdulás magával hozta a három történelmi város - Buda, Óbuda és Pest - egyesítését 1873-ban, Budapest néven. Beköszöntött a nagy középület- és bér- házépítkezések, hídépítések kora, a korszerű helyi közlekedés kiépülése {csak rövid jellemzésül: az 1894-1896-ban épült Földalatti Vasút és az 1874-ben épített Fogaskerekű Vasút a harmadik, az 1870-ben indult Sikló a második volt a világon. Az 1830-ban megjelent omnibusz és 1866-ban megindult lóvasút után 1887-ben a villamos is feltűnt a budapesti utcákon, ugyanakkor lépett üzembe az első helyiérdekű vasút (HÉV) is Soroksár felé. Már az 1830-as évektől kezdve burkolták az utcákat, előbb termés- és kockakővel, majd aszfalttal, 1850 után megkezdődött a víz- és csatorna-, majd a gáz- és villanyhálózat kiépítése. A műszaki és tudományos élet fejlődéséhez nagyban hozzájárult az 1846-ban indult önálló József Ipartanodából 1866-ban alakult József Műegyetem. A művészeti, irodalmi, színházi élet is fellendült, a festészet fénykorát élte, a zeneművészet magas színvonalát Liszt Ferenc és Erkel Ferenc működése jelezte. 1885-ben nyílt meg a fővárosban az első országos kiállítás mezőgazdasági és ipari termékeink bemutatására a világ előtt is, majd Budapest és az egész ország nagyarányú fejlődésének nevezetes bizonyságtétele volt az ország ezeréves fennállásának -a millenniumnak - megünneplése a fővárosban. Erre emlékeztet a Városligetnél Vajdahunyad vára és az Ezredéves emlékmű.
A főváros fejlődése újra megszakadt az 1914-1918. évi első világháború megpróbáltatásai és vereségei miatt. Az első világháború okozta sebek lassú gyógyulása után a megkisebbedett országban az elszigeteltségből való kilépést, jelezte az idegenforgalom és főleg a gyógyüdülés fejlődése, ekkor kapta a főváros az itt tartott 1937. évi nemzetközi gyógyfürdőügyi kongresszus döntése alapján a „Budapest fürdőváros" elnevezést. Szent István halálának 900. évfordulójára, 1938-ban pedig csaknem 400,000 külföldi kereste fel az országot, döntően Budapestet. Látványos volt a film- és zeneművészet fejlődése is, sorra keletkeztek Budapesten az új, sikeres magyar filmek és a nagy zenei triumvirátus, Dohnányi, Bartók, Kodály működése is a fővároshoz kötődött.
A főváros képe nagyjából nem vá1tozott, csupán a Gellért-hegy északnyugati lejtőjén fekvő idillikus, ám korszerűtlen, öreg családi házakból és viskókból álló Tabánt bontották le az 1930-as években, helyén szép park létesült. Kispesten, a mai XIX. kerületben főleg tisztviselők részére épült 1908-tól kezdve a kertvárosszerű Wekerle-telep, másutt néhány, barakk kinézésű földszintes házakból álló szerény lakótelep is létesült. A belföldi idegenforgalom és a közlekedés fejlődését jelezte még a számos, főleg a fővárosból induló „filléres vonat", az Árpád sínautóbusz forgalomba állítása, és az elvesztett tengerpart helyett a fővárosi nyaralóvendégek Balaton felé áramlása, ami egyben a tó fejlesztését is elindította. Szaporodott a gépjárműállomány és 1920 után megindult a légi forgalom Budapest központtal, elindult az első trolibusz is. Délen, a Boráros térnél új Duna-híd épült, északon elkezdődött az Árpád híd építése.
A főváros ipara is fejlődésnek indult, azonban elsősorban a háborús készülődések miatt Csepeli Fémművek, Gamma-gyár. A fővárost 1944-ben már közvetlenül pusztította a háború, a német megszállás, majd hosszú ideig tartó ostrom, utcai harcok színhelye is 1ett Budapest. 1945. február 12-e után alig maradt benne ép ház, városképének büszkeségeit, a hidakat mind felrobbantották.
A felszabadulást nagyarányú romeltakarítás, a közművek, a közlekedés a fontos üzemek helyreállítása, szükséghidak és az első állandó, új (Kossuth) hídépítése követte (ezt az óta elbontották), majd sorra állították helyre a régi hidakat. 1987-ben elkezdődött a fővárost elkerülő, tehermentesítő M0-ás körgyűrű-autópálya déli hídjának építése a Csepel-sziget északi és Buda déli része között.
Igazgatási szempontbó1is döntő változás történt: 1950. január 1-jével a peremvárosokat és más településeket Budapesthez csatolva létrejött Nagy- Budapest, a régi 10, majd 14 kerület helyett 22 kerülettel. Megépült a metróhálózat fejlett, többszintű aluljáró- rendszerrel, elkészült az ország első személyszállító kötélpályája, a Libegő, újjá épült a romos Sikló és a Fogaskerekű vasút, a Déli pályaudvar, valamint a Keleti és Nyugati pá1yaudvar is.
Összefoglalva az eddig elmondottakat: a főváros területe a kedvező adottságok folytán évezredek óta lakott, így történelmi városmagok is kialakulhattak (Óbudán a római Aquincum, Budán a Várhegy, Pesten a római Contra Aquincum és a mellette épült középkori Belvárosi-templom környékén). Az újkorban a magok körül gyűrűszerűen tovább épült a város, perem helységek is kialakultak, ezeknek a fővároshoz csatolásával és korszerűtlenné vált részeik bontásával, helyettük új épületek építésével alakult ki Budapest mai képe. A kedvező természeti adottságoknak és évezredek építőmunkájának ötvöződése teremtette meg tehát azt a Budapestet, amit a világjáró utazók méltán tartanak a világ egyik legszebb fővárosának. Nagyarányú, tervszerű fejlődéséért Budapest már 1973-ban elnyerte a hazai elismerést jelentő Hild-érmet. Az UNESCO Világörökség Bizottsága pedig a budai Várnegyedet és Gellérthegyet a pesti Országházzal, Belvárosi-templommal és a hozzájuk csatlakozó hidakkal együtt - az együttes különleges értékei és városképének ritka szépsége miatt - 1987-ben a világ kulturális örökségének listájára vette fel.